Andrássy Zoltán:
rólam, magunkról
(
2012.10.02.)
Érettségi után Barcikán a MÜM-egyetemen folytattam
tanulmányaimat, majd utána 1970-ben elkezdődtek a munkásévek. Dolgoztam egy rövid ideig
Sajóbábonyban az Észak-Magyarországi Vegyiművekben,
ahol növényvédőszer és gyógyszer alapanyagokat,
illetve robbanóanyagot,
TNT-t gyártottunk. A jobb munka- és szórakozási
körülmények reményében átjöttem dolgozni Barcikára az akkori
Borsodi Vegyi Kombinátba, a
mai BorsodChem Rt-be.Itt először
a nitrogén műtrágya, később amikor beindult a PVC-III a PVC-por gyártóvonalon
dolgoztam, ahol világszínvonalú folyamatirányító számítógépes technológia segítette a munkánkat. Közben 2 évig katona,
légvédelmi tüzér voltam egy lokátoros
századnál Mezőcsáton.Leszerelésem
után általános vegyésztechnikusi oklevelet szereztem, majd matek, fizika előkészítő
után jelentkeztem a miskolci egyetem gépészmérnöki karára, ahol a szóbeli felvételire már nem mentem el,
mert gyengén sikerült a fizika írásbelim.
Majd következett a családi élet. 26 éves koromban
megnősültem. Feleségemtől, illetve az ő szüleitől
nagyon sok szeretetet, segítséget kaptam. Apósom nagyon sokrétű művészember volt. Fiatalabb korában színjátszó volt, festegetett, megírt 110 nem akármilyen verset, majd utolsó 30 évében fafaragással foglalkozott. Csodálatos érzékkel faragott bon-bonosokat, emberalakokat és még nagyon
sok mindent, kisebbeket nagyobbakat. És nagyon termékeny volt, még a halála
előtti
hetekben 84 évesen is, egyszerre két szobron is dolgozott. Anyósom pedig nagyon finom
ételeket tudott sütni-főzni, valamint sokat segített a gyerekekkel kapcsolatban.
1977-ben miután sikeres vizsgát tettem a technológia,
a számítógépes, illetve az angol
műszaki
és társalgási nyelv tanfolyam után az üzemtől 3 és fél
hetes betanuláson vettem részt Japánban, ami egy életre szóló csodálatos
élmény volt.
Majd megszületett két lányunk: Juditka és Dórika, akik igazi
értelmet adtak életünknek, és nagyon sok örömöt,
boldogságot szereztek nekünk.
Juditka kitűnőre érettségizett
Miskolcon az Avasi gimnáziumban, majd Nyíregyházán a főiskolán rajz-vizuális kommunikáció tanári diplomát szerzett. 2000-től 7 éven keresztül itt, a tokaji gimnáziumban
tanított rajzot, illetve egyéb kapcsolódó
tantárgyakat, illetve osztályfőnök is volt. Majd amikor
a barátja, Peti végzett Nyíregyházán történelem szakon mivel a városban
drágaság és magas lakásárak voltak - gondoltak egyet, s kimentek 2 évre dolgozni Angliába, hogy egy cseppet összeszedjék magukat, és hogy Peti gyakorolja az angol nyelvet
a nyelvvizsgához. Judit utána
elvégezte a manikür, pedikür, műkörömépítő tanfolyamot, s azóta ilyen munkákat is végez. Illetve dolgozott Miskolcon a Vodafonnál, most pedig egy másik telefonos
ügyfélszolgálatnál dolgozik.
Jelenleg 34 éves. A párja a tiszaújvárosi Jabilnál tréner, s szeret motorozni.
Dórika közgazdasági szakközepet végzett, majd a budapesti Corvinus egyetem államigazgatási karán rendszerszervező szakon végzett. Először a budaörsi okmányirodán dolgozott, most pedig már jó
pár éve a III. kerületi önkormányzatnál adóvégrehajtó. A férje először határőr volt, most pedig Pesten rendőr,
mivel a határellenőrzés megszünt nyugat fele. Ők 29 évesek.
Még nem vagyunk
nagyszülők, mivel nincsenek unokáink. Szüleink sajnos már meghaltak.
Drága kicsi párom,
Zsuzsa először csecsemő és gyermek ápolónőként
dolgozott a barcikai kórházban, majd elvégezte a csecsemő és gyermek gondozónői iskolát és 1976-tól bölcsődében dolgozik, mint gondozónő. 50 évesen felsőfokú csecsemő és kisgyermek nevelő
végzettséget szerzett. Tavaly több évtizedes
kiváló munkájáért polgármesteri elismerő oklevél kitüntetésben részesült.
Munka és család mellett Tarcalon jó pár éven
keresztül szőlővel, borral is foglalkoztunk, mivel szüleim már
megöregedtek és nem bírták csinálni
egyedül. Barcikán is volt egy birtokunkegy nagyon szép helyen, ahol két oldalt erdő
volt,a végében pedig patak folydogált.
Nekem 5 évvel ezelőtt sikerült korengedményes nyugdíjba vonulnom. A feleségemnek még kb. 1 év van hátra a nyugdíjazásáig, amit már nagyon
vár.
Anyagilag és fizikailag segítettünk gyermekeink családi fészkének kialakításában, a lakások felújításában, korszerűsítésében.
Beteges, öreg szüleink gondozásából is kivettük rendesen a részünket, főleg a feleségem.
Az utóbbi években elég sokat írogatok.
Nem verseket, hanem főleg naplókat, hivatalos leveleket, stb.És elég
sokat olvasok. Mostmár jobban van rá időm. Főleg
olyanokat, amik a történelemmel kapcsolatosak. Pl. Így élt sorozat
(Lenintől Magellánig, Móricztól József Attiláig), az Andrássyak és
Krasznahorka, Sissi,1956, Sztálin
élete, A magyarok eredete, A Habsburgok, Az oszmán birodalom története, A zsidóság története, stb.
Nagyon érdekesnek találom azt, hogy
a gimnáziumban a matekot és a fizikát szerettem,
és ennek ellenére ezekkel már szinte semmit
sem foglalkozom, és nem is sakkozom,
viszont az utóbbi jó néhány
évben főleg a magyart (írást, olvasást) kultiválom, és a történelem érdekel.
E mellett foglalkozom az Andrássy családfánk kutatásával, régi családi fényképek írott anyagok, naplók őrzésével, rendszerezésével Régi és külföldi pénzeket gyűjtök. Rengeteg cuccunk is összegyűlt már, és sikerült
ezeket is leltárba vennem. Hátha így
könnyebben meg fogjuk találni azt, amit
keresünk. Lomtalanítani kellene, de azt már nagyon, de sajnálunk még egy
görbe szöget is kidobni. 2009-ben a Panel-program keretében
korszerűsítve, hőszigetelve
lett a házunk, és ki lettek cserélve
az ablakok és a lift is. Átdolgoztam, kijavítottam apósom versgyűjteményét. Ő is írt kb.110
tartalmas, érdekes verset.
Egy volt munkatársam kb. 100 oldalas
önéletrajzi írásának kijavítását is csinálgatom önszorgalomból. S mindezek mellett viaskodom a biztosítóval, a károkozókkal, mivel a tarcali borospincénk vízzel való feltelés következtében
totálkáros lett, s fizetni nem nagyon
akar senki sem.Október végén
valószínűleg kezdődik a
per. Ezeken kívül lakásunk felújításával, illetve a tarcali volt szülői családi ház karban- és
rendbentartásával is foglalkozunk.
Elég sokat járunk múzeumokba, gyógyfürdőkbe, illetve minden évben megnézünk
Budapesten jó pár nevezetességet, látnivalót.